Nem tud úgy szeretni a világon senki Mint az édesanyám tud engem szeretni. Akármit kivántam megtette egy szóra, Még a csillagot is reám rakta volna. Mikor a faluban iskolába jártam, Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam. El nem tûrte volna õ azt semmi áron, Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon. Éjjel – nappal õrzött mikor beteg voltam, Magát nem kimélte, csak értem aggódott. Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett. Én Istenem áldd meg, õrizd az anyámat, Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot. Lássak a szemében boldog örömkönnyet, Ne lássam én soha búsnak, szenvedõnek.