|
|
|
|
De hová juték? hisz örömünnep van ma... Ünnep? igen, az van; de öröm nincs jelen: Nevem ünnepét én - zárkozván magamba - Ti, kedves halottak, tinektek szentelem!
|
|
|
|
|
|
Azért találták fel, - emeljünk kalapot! - Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot: Máskép a szeretet közülünk kihalna; Máskép a halandó, nem lévén alkalma, Sohasem óhajtná embertársa javát, - És akkor az élet nem érne egy kovát.
|
|
|
|
|
|
Neved örömnapja imé hozzánk juta, Sõt ha nem csalódom, már tovább is futa, Mégis az én Múzsám néma volt és buta, Ami, ha nem csuda, üssön meg a guta. Ne legyen ez, kérlek, teneked megbántás, Hogy ebédutánra lett készen a rántás.
|
|
|
|
|
|
Mit van mit kivánni még Ily áldott idõben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendõben.
|
|
|
|
|
|
Itt van tehát: megjött az Új év, Mint biztató elõlegem; Háromszázhatvanöt nap-éjre Halvány reményszínt hoz nekem.
|
|
|
|
|
|
|
