|
|
|
|
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Õ nem szól hozzám, és én se szólók néki.
-Mért kell a csüggedtnek búsan-mégis élni?
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
hallgatok mellette, bár tudom, a lelke;
a lelke-szerelme csupán értem ég,
s azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
|
|
|
|
|
|
Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tûrte volna õ azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal õrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, õrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedõnek.
|
|
|
|
|
|
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplõ ruhákat gondosan õrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
|
|
|
|
|
|
|
