|
|
|
|
A lelkiismeretlen orvos, mérges kígyókat gyógyítson, hogy a lelkiismeretes mérges kígyó õt gyógyíthassa meg.
|
|
|
|
|
|
"Halljad meg zengõ szavaim,
Rég elhaló múzsák atyja.
Vagy nekem az eszményképem,
Való álmok megírója.
Villansz lángoló elmémben,
Hõn nyargaló képzetemben,
Elõttem bátor jellemed,
Emlékemben bölcsességed."
|
|
|
|
|
|
"Eljött a dér, a táncos fehér pihe-puha hópelyhek,
Tétován takarnak põre bokrokat, és fatesteket.
Nem röppennek a magasba sem csivitelõ madarak,
Színes szárnyú pillangók, sem a tarka, szárnyas bogarak."
|
|
|
|
|
|
"Ó, mennyire szeretnék, ha tudnád összebújni,
Vágyom pirosló ajkadat, veled együtt lenni.
Vágyom csókolgatni, vadul ölelni tégedet.
Vágyom birtokolni karcsú, gyönyörû testedet.
Vágyom csókolni fehér keblednek formás halmát,
Vágyom hajad szõke fonatát, virágillatát.
Vágyom csillogó szemednek szelíd rebbenését,
Vágyom formás testednek ritmikus feszülését.
Vágyom selymes ölednek vágyakkal teljes kelyhét,
Vágyom karod szerelmesen görcsös ölelését."
|
|
|
|
|
|
"Csillagként ragyog szemednek bogara,
Napként melegít szemednek sugara.
Jóságosan mosolyognak mint a Hold,
A szívem Érted dobog, ezt tudhatod."
|
|
|
|
|
|
"Te vagy a Mezõ, annak tarka illatos virága,
Te vagy a Hegy, aki szerelmünket emeled magasba,
Te vagy a Vulkán, melynek lávája tart tûzbe engem,
Te vagy a Völgy, ahol együtt repülünk oly sebesen"
|
|
|
|
|
|
" Te vagy a Mezõ, annak tarka illatos virága,
Te vagy a Hegy, aki szerelmünket emeled magasba,
Te vagy a Vulkán, amelynek lávája tart tûzbe engem,
Te vagy a Völgy, ahol együtt repülünk oly sebesen."
|
|
|
|
|
|
" Ha valami miatt bántva érzed oly nemes lelked,
Vagy hatalmába kerít a fura bánat érzete,
Gondolj nagyon rám sokszor, s azonnal, ám gondolj azért,
Hogy a felém küldött gondolat, Téged majd felvidít.
Kedves leveled érkezését mindig várom, s lesem,
Ha idõd engedi, légy szíves ne kínozz, - írj nekem!
Mindegy, hogy mit írogatsz, írjál bármit is, - Életem!
Nekem elég, - tudjam jól vagy, és számomra létezel."
|
|
|
|
|
|
"Hanyatló bíborvörös Nap sugara fesse meg arcodat,
Legyek én, és fénye, akik csókoljuk pirosló ajkadat.
A fellegek mögül sóvárgón mosolyogjon Reád a Hold.
Ruhád irigyli, amelyet a bíborszínû Nap bemázolt.
És még öleljen ezernyi csillagsziporkázó sugara."
|
|
|
|
|
|
"Süvít az õszi szél, beletúr gyér hajamba,
Átfújja elgyötört testemet, - korbácsolja.
Fázom, összevonom kabátom a testemen,
Fölnézek az Égre, fellegek versengenek.
Ültembõl felállok, tovább megyek, - merengek,
Arcomba bogarak, szikrázó homokszemek.
Testemnek ütköznek, ám kínt okozva fájón,
Hulló satnya falevelek, tört gallyszilánkok.
Fájdalmat érzek, piszkál a nem kért egyebek,
Üzenetet nem hoznak, - sárga falevelek.
Nekem nem, de másoknak sem, vagy tévedek?
Eljött, itt van az õsz, akit nem kért senki sem."
|
|
|
|
|
|
|
